Mint már hosszú évek óta minden nemzeti ünnepen, március 14-én is vastapssal köszönték meg a vértessomlói megemlékezés résztvevői a Berky Béláné vezetette színjátszó kör, az 1848-as szabadságharc és forradalom előtt tisztelgő előadását a Művelődési Házban.

Bár a tagok felcseperednek, változnak, a színjátszók Zsuzsa vezetésével immáron két évtizede hívják a nemzeti ünnepeken kegyeletteljes időutazásra a vértessomlóiakat.

Miközben a szereplők, ahogy tették azt az eltelt hetekben, lázas izgatottsággal készültek az emlékműsorra, a megjelenteket Tóth Zsuzsanna a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepén így köszöntötte: Emlékezni és ünnepelni gyűltünk össze, arra a forradalomra és szabadságharcra, mely a magyar népet felemelte és egy nemzetté kovácsolta. Emlékezni és fejet hajtani kötelességünk azoknak az embereknek az emléke előtt, akik 1848. március 15-én a magyar népért, a magyar nemzetért emelték fel a szavukat, áldozták fel életüket, szabadságukat. Nem szabad, nem engedhetjük meg, hogy a kokárdát csak megszokásból tűzzük ezen a napon a szívünk fölé! Dobbanjon meg a szívünk és emlékezzünk, ha csak egy pillanatra is, hogy mennyi áldozat van e jelkép mögött. Rajtunk és utódainkon múlik, hogy március 15-e mindig az ünnep és az emlékezés napja legyen. Gondolatainak zárásaként mindazok számára köszönetét fejezte ki, akik önzetlenül és szeretetből segítették az ünnepség létrejöttét: Dr. Éliás Máté, Glória virágbolt, Takács Anikó, Batin Péter, Vértessomló Község Önkormányzata, és egyáltalán nem utolsó sorban a színpadra lépő gyermekek szülei.

A legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor élete szinte nyitott könyv az utókor számára. Az 1848-49-es forradalomban és az azt követő szabadságharcban betöltött szerepe mindenki előtt ismert. De méltánytalanul keveset emlékezünk arról a személyről, aki végigkísérte életét, szerelme, múzsája, szellemi társa, támasza volt. Ő volt Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége, aki mindig fontos helyet töltött be rajongásig szeretett férje oldalán. Az talán közismert, hogy ő volt az, aki a francia forradalom nagy tisztelőjeként 1848. március 15-e előestéjén megvarrta az első piros-fehér-zöld színű kokárdát, így elsőként viselhette Petőfi Sándor a szíve felett a magyar szabadság jelképét.

„A Nemzet özvegye” című darabban az ő élettörténete elevenedett meg ifjú korától haláláig.

Júlia 1828-ban született, kitűnő neveltetést kapott, több idegen nyelven beszélt, kiválóan táncolt, zongorázott, hímzett, verseket írt, kifinomult ízlése, eleganciája volt. Ő mégis kerülte az embereket, akkor volt a legboldogabb, ha zongorázhatott, vagy a birtok árnyas fái alatt olvashatta Heinrich Heine, vagy kedvenc írónője, a férfi álnév mögé bújt Georges Sand műveit. Minden olyan szabályt felrúgott, amit az akkori kor nőideáljaitól elvártak. Férjes asszonyként nadrágot viselt, szivarozott, kávézott, kortársait különleges kisugárzásával, megnyerő intelligenciájával varázsolta el. Ő fordította és adta ki elsőként magyarul Hans Christian Andersen-meséit.

Petőfi Sándorral egy bálban ismerkedett meg 18 évesen, s alig váltottak pár szót, máris mindketten, visszavonhatatlanul és örökre egymásba szerettek. Édesapja olyannyira ellenezte a kapcsolatot, hogy titokban leveleztek, amikor kiderült, válaszút elé került, ő pedig a hozományról, szülői támogatásról lemondva elszökött otthonról, hogy a „költőcske” felesége lehessen. A megismerkedésük és a házasság között egy esztendő telt el. 1847 őszén a fiatal házasok Pestre költöztek, megosztva otthonukat Jókai Mórral. Mindeközben Petőfi Sándor szakadatlan írta a szebbnél-szebb szerelmes verseket Júliához. A darab a forradalom előestéjét is megidézte, amikor Júlia megmutatta imádott férjének a kokárdát, hogy azt tűzze másnap a szíve fölé.

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor alig négy évet töltött együtt, de ez idő alatt is ritkán látták egymást. 1848. december 15-én megszületett gyermekük, Zoltán, amíg Júlia gyermeket nevelt, addig férje képviselő-választáson vett részt, vagy éppen katonaként szolgált. A segesvári csata végképp elválasztotta őket egymástól, Petőfi 1849. július 31-én, 26 évesen ismeretlen körülmények között elesett. Júlia megszállottan kereste a férjét, azt hitte, életben van. Két évvel az eltűnése után úgy érezte, Törökországban kell keresnie, de Haynau nem adott kiutazási engedélyt. A bizalmi helytartója erkölcstelen ajánlat árán segített volna, amit Júlia visszautasított, mégis szárnyra keltek a pletykák: Petőfi özvegye császári főtiszt szeretője. Meghurcolt ember lett… 1868. szeptember 6-án, 39 évesen, hosszú szenvedés után hagyta el a földi világot.