Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Búcsú a társaktól, óvónéniktől

2024. június 3., hétfő 06:06

Viszlát csodás mesevilág – szólt az ének a húsz kis ballagónak június 1-jén. A nagy létszám miatt a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvoda apróságai nem az intézményben, hanem a Művelődési Házban köszöntek el a szeretett óvónéniktől, s léptek át a virágos boltív alatt a betűk és számok világába, s a könnyek bizony a gyerekek, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok szemeiben is összegyűltek.

A népviseletben érkező Maci és Pillangó csoport tagjai előbb népi énekes gyermekjátékkal, majd német nyelvű táncokkal, dalokkal, mondókákkal, végül pedig ballagós versekkel, énekekkel adtak ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak, s bizony „a sok víg nap után itt a búcsúnap, indul a csapat. Nem vár ide már játék, mesevár.

Tollam, ceruzám kísér ezután.”

Örömmel és meghatottsággal állok itt ma, hogy együtt ünnepeljük a ballagó gyerekeket. Ez a nap különleges, hiszen most búcsút vesznek az óvodától és megkezdik az iskolás életre való felkészülést. Büszkén és szeretettel tekintek vissza az elmúlt évekre, melyeket együtt töltöttünk. Az óvoda falai között rengeteget tanultak, fejlődtek. Itt tették meg az első lépéseket a közösségi életben, itt alakultak ki első barátságaik, és itt szereztek számtalan élményt, amelyek egy életen át elkísérik majd őket. Az iskolában új kihívások és lehetőségek várnak rájuk. Hiszem, hogy az óvodában szerzett tapasztalatok és tudás segíteni fogja őket abban, hogy magabiztosan és kíváncsian vágjanak neki az új kalandoknak – fogalmazta meg a búcsú gondolatait Könyvesné Beutl Anita óvodavezető, aki köszönetét fejezte ki a szülők számára, mert a támogatásuk, együttműködésük nélkül nem lett volna ilyen sikeres ez az időszak, s a bizalomért is köszönetet mondott, hiszen a legdrágább kincseiket, a gyermekeiket bízták rájuk.

Az ünnepségen az óvodavezető a köszönet virágait a Szülői Munkaközösség három „ballagó” édesanyjának, Polgári-Kiprich Viviennek, Székelyné Jezsó Martinának és Bacsóné Gíber Orsolyának nyújtotta át, és a ballagó gyerkőcök nevében a szülők is kedves ajándékkal fejezték ki hálájukat a teljes kollektíva számára az elmúlt évek gondoskodásért, az óvó tekintetekért, a kicsik okosodásáért, a szép élményekért, emlékekért.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek