Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Sarlós Boldogasszony Búcsú

2024. július 1., hétfő 12:49

Több százan érkeztek június 30-án Vértessomlóra a Sarlós Boldogasszony Búcsúra a környékbeli falvakból, Várgesztesről, Környéről, Szárról, a távolabbi településekről: megtelt a templomtéren felállított rendezvénysátor, és a környező fák alatti padok is a hívekkel, zarándokokkal.

A tikkasztó hőségben kisebb létszámmal indult a körmenet templomi és történelmi zászlókkal a Kápolnától a falu határában álló, gyönyörű természeti környezetben épült kegyhelyhez, melyhez idén is csodálatos virágkompozíciókkal ékesített út vezetett.

A templomtéri rendezvénysátorban Pfiszterer Zsuzsanna, Vértessomló díszpolgára német és magyar nyelven ismertette röviden a kegyhely történetét: a galántai és fraknói gróf Esterházy József, a terület birtokosa és a templom kegyura a tiszttartójával történt egyeztetés után 1733-ban hívott a vidékre német telepeseket. Az első vállalkozó szelleműek 1734. május 1-jén érkeztek, akikkel 1737-ben már örökös szerződést kötött. A telepesek egy kápolnát találtak az erdőben. A jelenlegi kegytemplom főbejárata feletti kronogramma tanúsága szerint ezt 1735-ben felújították. A ferences rendi szerzetes, Publer András nyújtott a közösségnek lelki támaszt, ő hozta el Magyaróvárról a kegyképet, a „Szomorúak vigasztalóját” 290 éve. Ide jövünk el évszázadok óta, így ma is, innen száll imánk Égi Édesanyánkhoz. Köszönetet mondunk a kapott, a megélt és átélt szépért, jóért, egészségünkért. Hazajövünk, mert jó nekünk Édesanyánk szentélyében összegyűlni, neki hálát adni, segítséget kérni. Mária meghallgat, Mária oltalmat nyújt – fogalmazott a díszpolgár, majd Visnyei László plébános fejezte ki köszönetét Spányi Antal megyéspüspök számára, hogy idén is elfogadta a Vértessomló Római Katolikus Plébánia meghívását, egyben üdvözölte a megjelent vendégeket, köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Popovics György vármegyei elnököt, Rising Károlyné Várgesztes, Beke László Környe, Igó István Vértessomló polgármesterét, a paptestvéreket, zarándoktestvéreket, gyóntató atyákat.

Sarlós Boldogasszony Búcsú itt Vértessomlón mindig kiemelkedő ünnep. De nem csak Vértessomlónak és a környező településeknek, kiemelkedően fontos eseménye az egész Székesfehérvári Egyházmegyének. Érezzük, hogy az Isten, mint Atya szeret bennünket, törődik velünk, gondunkat viseli, meghallgatja a kéréseinket és fogadja a hálaimáinkat is, és megerősít bennünket mindabban, ami keresztény küldetésünkkel kell, hogy együtt járjon, hogy egyre inkább tanúságkereső, bátor keresztények legyünk – hangzott el a megyéspüspöktől, aki így folytatta: segítsen ennek elérésében most bennünket az a boldogságos Szűz Mária, akit itt most mi, mint Sarlós Boldogasszonyt köszöntünk. Olyan jó, hogy az Istenhez mindennel odafordulhatunk, olyan jó, hogy az Isten mindig meghallgat bennünket, és olyan jó, hogy a meghallgatott ember szívében felébred a hála igénye. Az Úr tanít bennünket. De vajon az Isten felé nyitott, és tanulásra kész szívvel fordulunk-e? Vajon készek vagyunk-e az Istentől nekünk felkínált tananyagot a szívünkbe és a lelkünkbe fogadni? – hangzott el a szentmise során, melynek részeként a szolgálatáért Őszentsége, Ferenc Pápa apostoli áldását vehette át Herbert Ferencné, Szeifert Györgyné, Batin Zoltánné és Batin Péter.

Vértessomló elsősorban a gyermekeket váró, gyermekeket hordozó családok zarándokhelye, a szentmise zárásaként a megyéspüspök ünnepélyesen megáldotta azokat a családokat, akik gyermekáldásra várnak, vagy gyermekeket hordoznak: Mindenható Istenünk. A családi közösségeknek a Te rendelésed szerint a házasság adja meg szilárd alapját. Azt akartad, hogy a hitvesi életközösség, a szeretet és a hűség mindennapi vállalásával a gyermekáldás elfogadásával a keresztény élet példaképe legyen. Kérünk Istenünk, áldd meg a gyermeket vállaló házaspárokat, akik a Te gondviselő oltalmadban bízva készülnek születendő gyermekük fogadására. Óvd meg őket minden bajtól, állj mellettük és adj nekik türelmet, hogy áldozatos szeretettel fogadják a Te szent ajándékodat.

Idén 16 tatabányai, tatai, székesfehérvári, komáromi, szári, budapesti, vértessomlói, csömöri, közbenjárásra született gyermek szülei kérésére készíttetett az egyházmegye hálaszíveket a nevükkel, születési dátumukkal. A hálaszíveket ezúttal a templom felújítási munkálatai miatt a rendezvénysátorban, az oltár előtt áldotta meg Spányi Antal: hálával és örömmel áldjuk meg ezeket, a Te tiszteletedre elkészített hálaszíveket azoknak a gyermekeknek az életéért, akik a boldogságos Szűz Mária közbenjárására, imáinkat meghallgatva nekünk ajándékoztál.

Kora délután litánia, szentségimádás várta a híveket a sátorban, majd a délutáni kulturális program során – többek között – a Várgesztesi és a Vértessomlói Dalkör is színpadra lépett, olyan régi, vidám sváb énekeket is felidézve, melyek annak idején a búcsúi bálokban hangzottak el.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek