Szerdán kapnak értesítést a felvételizők
A tavalyihoz hasonlóan idén is meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, ami nagy áttörés a korábbi, 100 ezer körülihez képest - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Varga-Bajusz Veronika elmondta, hogy szerdán hirdetik ki a ponthatárokat, a jelentkezők SMS-ben kapnak értesítést az eredményről.
Az államtitkár jelezte: két évvel ezelőtt kezdődött a felsőoktatási felvételi rendszer megújítása, rugalmasabb, szélesebb körű eljárást bevezetve. Idei változás az intézményi többletpontok bevezetése, illetve az, hogy az ötödik érettségi tárgyat az egyetem határozza meg - írja az MTI.
Már látható, hogy olyan különbségek jelentek meg, amelyek korábban kevésbé, hiszen intézményenként eltérő ponthatárokat hirdetnek az egyetemek. Ez újfajta személyre szabottságot mutat az egyetemek és a leendő hallgatók között - jegyezte meg Varga-Bajusz Veronika.
Kifejtette: idén is a gazdaságtudományi képzések voltak a legnépszerűbbek a felvételizők körében, és a második helyre került a pedagógusképzés. A harmadik helyen állnak a műszaki képzések, de az első hatban szerepel az orvostudományi és az informatikai terület is.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy idén a vidéki egyetemek népszerűsége már elérte a budapestiekét, minden második jelentkező vidéki egyetemet jelölt meg. Ezért ebben az évben először Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, ami egy napra esik a Campus Fesztivál nyitórendezvényével és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével.
Úgy vélekedett, hogy az új magyar felvételi modellel új erőre kaptak a vidéki egyetemek, amelyek térségfejlesztési szerepet is vállaltak. Ezzel együtt sokkal versenyképesebbek, rugalmasabbak lettek, így tudtak egyre erősebb, jobb alternatívát kínálni a jelentkezőknek.
A felvételizők szerdán 20 órától kapnak értesítést SMS-ben az eredményükről. Miután a 120 ezer SMS - amelyet az Oktatási Hivatal küld ki - eljuttatása eltart egy darabig, egy-másfél órán belül kell megkapnia mindenkinek az értesítést.
Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová. Tavaly is mintegy 5 ezer hallgatót vettek fel ennek keretében.