Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján.

Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja a forradalom és szabadságharc leverésének szimbóluma lett.

1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.

Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt. Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatti megtorlással az osztrákok példát akartak statuálni.

Az aradi vértanúkhoz hasonlatos sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, az ítéletek nagyobb részét azonban kegyelemből húsz esztendei várfogságra változtatták. Így a birodalom börtönei – a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad – megteltek magyar politikai rabokkal. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe.

A szabadságharc azonban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján.

Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban október 6-a országos gyásznappá lett. Az I. világháború után tovább nőtt az emléknap jelentősége. A kommunista időszakban sem tiltották be, nem volt állami ünnep, de az iskolákban és az újságokban megemlékeztek a vértanúkról.

A rendszerváltozás után a kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá.