Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Tisztújítás és tagfelvétel a „Polgármesterek a Falukért” Egyesületnél

2024. november 13., szerda 09:45

Környén tartotta tisztújító közgyűlését november 12-én a „Polgármesterek a Falukért” Egyesület, amely 2001 óta tömöríti Komárom-Esztergom vármegye független kistelepülési polgármestereit. A szervezetben tíz éve még a vármegye 76 településéből 28 képviseltette magát, jelenleg már 35.

Az egyesület taglétszáma a 12 új csatlakozóval, köztük Neukum Krisztiánnal, Vértessomló polgármesterével, pontosan félszázra emelkedett, mivel többen a nyugdíjba vonulásukat követően is megőrizték a tagságukat. A szervezet a 35 település aktív polgármesterén keresztül majdnem hetvenezer polgár érdekeit képviseli.

Beke László elnöki beszámolójában elhangzott, hogy idén már három különböző kérdésben fordultak levéllel szakminisztériumokhoz. Az egyik megkeresésük a településvezetők bérezésére vonatkozott, az egyesület javaslatot fogalmazott meg, hogy az országgyűlési képviselőkéhez hasonlóan kössék az átlagbér változásához.

A versenyképes járások programmal kapcsolatban azt kérték a döntéshozóktól, hogy minden, még a legkisebb település is önálló szavazati joggal rendelkezzen a források elosztásáról szóló szavazáson.

Az Építési és Közlekedési Minisztériumtól segítséget és tájékoztatást kértek az állami beruházásokról szóló jogszabály önkormányzatokra is vonatkozó fejezetéről, a végrehajtás módjáról, mivel bíznak benne, hogy a jövőben megjelenő források lehetőséget biztosítanak a kistelepüléseken is akár az 50 millió forintot meghaladó építési beruházásokra.

A tagfelvételeket követte a tisztújítás titkos szavazással. Az elnöki posztot továbbra is Beke László, Környe polgármestere tölti be. Az elnökség tagjai: Cellár József, Kollár Károly (alelnök), Dr. Maszlavér Petra, Nieszner József (titkár), Schunder Tibor.

Az egyesület új polgármester tagjai: Dr. Bogár István (Vértesszőlős), Eckné Csákvári Valéria (Várgesztes), Fürst Eszter (Neszmély), Gombos István (Dad), Juhász Sándor (Kesztölc), Kaszányiné Ruppert Tímea (Kecskéd), Kovács Gergely (Szomor), Mészáros István (Epöl), Nemes Ágnes (Héreg), Neukum Krisztián (Vértessomló), Northartné Viszked Georgina (Süttő), Udvardi Marianna (Mocsa)

Tagtelepülések: Baj, Bokod, Csolnok, Dad, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Epöl, Gyermely, Héreg, Kecskéd, Kesztölc, Kocs, Kömlőd, Környe, Leányvár, Máriahalom, Mocsa, Mogyorósbánya, Nagyigmánd, Nagysáp, Naszály, Neszmély, Piliscsév, Sárisáp, Süttő, Szárliget, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Tokod, Várgesztes, Vértessomló, Vértestolna, Vértesszőlős.

Polgármesterek

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek