„Megtelt” a tojásgurító
2021-ben a pandémia kényszerítette az udvarra a vértessomlói Német Nemzetiségi Óvoda és Bölcsőde Márton napi ünnepségét, s végül olyannyira hangulatosnak bizonyult, hogy a következő évben is megőrizték a helyszínt. Tavaly nem kedvezett számukra az időjárás, még a felvonulás is elmaradt, a 28. ünnepséget azonban november 15-én az évszakot meghazudtoló kellemes, szép idő kísérte, no meg a nagy „családra” jellemző vidám hangulat.
A vendégeket Könyvesné Beutl Anita óvodavezető köszöntötte, s idézte fel Szent Márton legendáját: a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték. A német nyelvterületről ismert lámpás, fáklyás felvonulásról, az úgynevezett Martinsumzugról elhangzott, hogy szintén Szent Márton emlékét hivatott őrizni, a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.
A nagycsoportosok „Az okos libák” című verses, énekes, körjátékos összeállítása után is Szent Márton története elevenedett meg a kicsik előadásában, amikor köpenyét megfelezte a koldussal. A műsor után az apróságok és nagyok a világító lámpásaikkal a templom felújítása miatt ezúttal a tojásgurítóhoz indultak, ahol hatalmas tábortűz és szerény Márton napi lakoma várta a vendégeket, akik bizony meg is töltötték a „Spanyit”, az imbolygó fényecskékkel a szívekbe is szeretetet, békességet csempésztek.
Az óvoda kollektívája ezúton fejezi ki köszönetét az önzetlen segítségért a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és Wágner Csaba képviselőnek, ők a tábortűz megrakásában és eloltásában, az eszközök szállításában segédkeztek. Köszönet továbbá Szeifert Annának a finom libazsírért, Krüpl Attilának az ízletes forralt borért, a segítségért, támogatásért a Szülői Közösségnek, Vértessomló Község Önkormányzatának és a Vértessomlóért Közalapítványnak.