Az iskola átvételét tervezi a nemzetiségi önkormányzat
Szendehely delegációja, és a település polgármestere, Altsach Ignác is ellátogatott a 25. Vértessomlói Falunapokra, a két település az iskolái között szeretne szorosabb kapcsolatot kialakítani.
Szendehely delegációja, és a település polgármestere, Altsach Ignác is ellátogatott a 25. Vértessomlói Falunapokra, a két település az iskolái között szeretne szorosabb kapcsolatot kialakítani.
Új trükkel próbálnak meg átverni gyanútlan embereket Magyarországon: a csalók ezúttal a Netflix nevével élnek vissza. Telefonon keresik meg az áldozatokat, azt állítva, hogy egy szinkronszerep válogatására szeretnék meghívni őket. A hívás során konkrét stúdiónevet nem említenek, csak arra hivatkoznak, hogy a Netflix megbízásából keresik a jelentkezőt – és rendkívül magas, irreális fizetést ígérnek – írja a VG.
Országos Diákolimpián vettek részt május 24-én Mosonmagyaróváron az Evidéki Judo Egyesület kis harcosai. Az év egyik legrangosabb versenyén összesen 572 versenyző lépett tatamira, az Evidéki Judo Egyesületből kilencen mérették meg magukat, és ezúttal sem érkeztek haza érem, pontszerző helyezések és győztes küzdelmek nélkül.
2025. május 25-étől Krüpl Etelka, Hartdégenné Rieder Éva és Igó István is viselheti Vértessomló Díszpolgári címét. Az erről szóló oklevelet a Falunapok vasárnapi gálaműsorának keretében vették át Neukum Krisztián polgármestertől. Valamennyien elvitathatatlan szerepet töltöttek be a falu hagyományőrzésében, fejlődésében.
Én foglak végigkísérni a tanösvény állomásain: bemutatom neked a csodás világunkat, látni fogod, hogy parányi méretünk ellenére milyen hasznos munkát végzünk, a méhészekkel együtt pedig nagyszerű dolgokat tudunk létrehozni – így köszönti „Zümi” a látogatót az ország első Zümmögő tanösvényének kezdetén.
Már kevesebb, mint egy hét van hátra. Május 20-a a határidő az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek szja-bevallásának is. Bevallásukat teljesíthetik önállóan vagy a NAV által kiajánlott tervezet kiegészítésével is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Korszerűsítik a bank informatikai rendszerét, ami hétköznapi és hétvégi napokat is érint. Fennakadás lehet az online kártyás fizetésekben, egy napig zárva lesznek a bankfiókok.
Vértessomló mellett számos település önkormányzata várta már nagyon azt a pályázati lehetőséget, mellyel új külterületi utakat létesíthetnek, vagy meglévőket újíthatnak fel. Nem is csoda, ha a pályázat megjelenésekor „sokan lecsaptak”, az úttervezők éjjel-nappal dolgoztak, de bízunk benne, hogy nekünk is sikerül forrást elnyerni – mondta el a közmeghallgatáson Neukum Krisztián.
Az ENSZ kezdeményezésére 2018 óta május 20. a méhek világnapja. A méhek az egyik legfőbb beporzók és ezek nélkül az apró rovarok nélkül elképzelhetetlen lenne a ma ismert életünk.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerda éjjel benyújtotta a parlamentnek a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot. Ez az a Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által kidolgozott jogszabály, amivel a Fidesz eszközöket adna az önkormányzatoknak, hogy korlátozhassák, ki költözhet be a településükre.
A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy június 1-jétől változik a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.
Június 2-ától 6-áig változik a rendelési idő.
Június 12-én érkezik a KORMÁNYABLAKBUSZ Vértessomlóra.
Környét is érinti május 17-én, szombaton (munkanap) a Tour de Hongrie kerékpáros verseny. A Környén közlekedőknek útlezárásra, parkolási tilalomra, hosszú várakozási időre kell számítani.