Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Lelátóavató a Falunapon

2017. június 5., hétfő 14:32

Német nemzetiségi gálaműsor, májfadöntés, operett est és Vértessomló-Magyar Orvosválogatott labdarúgómérkőzés is szerepelt a község falunapi programjában, a legemlékezetesebb ez alkalomból mégis annak a lelátónak az avatóünnepsége volt vasárnap, amire közel négy éve vágyott a község sportszerető lakossága.

Ez alkalomból szinte a megye teljes vezetése tiszteletét tette a településen, hiszen ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Kancz Csaba kormánymegbízott, Veres Zoltán megyei főjegyző és Khéner László a labdarúgó szövetség megyei igazgatója is, akiket Igó István polgármester köszöntött elsőként.

Richter Tamás egyesületi elnök foglalta össze a mintegy 17,5 millió forintos beruházást, amelynek 70%-a volt TAO-s támogatás, míg a fennmaradó rész önkormányzati hozzájárulás.

Mint elmondta, régi álom valósult meg a fedett lelátó elkészültével. 2013-ban egy sportköri megbeszélésen merült fel fejlesztési lehetőségként ennek megépítése. El is készültek a tervek azonban az akkor beadott pályázat sikertelen volt, így két évet kellett arra várni, hogy újabb lehetőség nyíljon meg – ami eredményes volt. Bár tervezési hibák adódtak időközben, és ez csúszást okozott a kivitelezésben, végül sikerült egy ütemben megépíteni a lelátót és a fedést is.

- Lehet azonban bármilyen szép pályánk és lelátónk, ha nincs színvonalas sporttartalommal kitöltve, azonban büszkén mondhatom, hogy nem kell szégyenkeznünk, amit az is bizonyít, hogy szinte minden megyei korosztályos válogatottban képviselteti magát labdarúgóival a Vértessomlói KSK – fogalmazott Richter Tamás.

A meghívott megyei vendégek szintén elismeréssel szóltak a község lakosságának sportszeretetéről és méltatták a beruházást, majd együtt vágták át a nemzetiszínű avatószalagot, átadva ezzel Vértessomló 17,5 milliós új büszkeségét.

Az esemény képeit a Fotótárban tekintheti meg!

december

13 Christkindl találkozó

  • Időpont: szombat 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Fogászat: rendelési idő változása

2025. november 28., péntek 06:00

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy december 2-án és 3-án a rendelés iskolafogászati szűrés miatt elmarad. December 5-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2025. november 25., kedd 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2025. december 1-jétől 2026. március 1-jéig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Fogászat: rendelési idő változása 14-én és 17-én

2025. november 10., hétfő 06:19

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy november 14-én és 17-én változik a rendelési idő. November 14-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig, november 17-én Dr. Veréb Attila helyettesít, ezen a napon 10-től 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek