Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Zarándokút Csatkára

2018. szeptember 7., péntek 10:21

Hatodik alkalommal kelt útra pénteken korareggel Vértessomlóról az a négyfős csoport, amelynek tagjai 62 kilométeres utat megtéve, szombaton koradélután érkeznek Csatkára, a híres búcsúra és a közös áhítatra.

Mint azt a zarándoklatot szervező Batin Péter elmondta, az eredeti ötlet onnan származott, hogy részt vettek 2013-ban a csíksomlyói meneten, s akkor határozták el, hogy ezentúl ősszel Csatkát keresik fel.

- Az utunkba kerülő településeket is felkeressük, hogy mind többen csatlakozhassanak hozzánk, s nem titkolt célunt a fiatalok megszólítása. Pénteken Oroszlányt, Bokodot, Császárt, Vérteskethelyt érintve érkezünk Kisbérre, ahonnan szombaton reggel a csatlakozó hívőkkel folytatjuk utunkat Bakonyszombathelyen és Ácsteszéren keresztül – fogalmazott Batin Péter, aki hozzátette: a zarándoklatot a közelmúltban elhunyt Bedy Sándor plébános emlékének ajánlják, s imádkoznak, hogy minél előbb kijelölje utódját a székesfehérvári megyéspüspök.

Nincs esemény rögzítve!

Aszfaltozás Környén

2025. március 20., csütörtök 14:54

Az Alkotmány és a Beloiannisz utcát érintik Környén azok az útfelújítási munkálatok, mellyel a közútkezelő a május 17-ei Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros versenyre készül.

Bővebben

Fogászat: telefonszám változása

2025. március 18., kedd 06:03

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy megváltozott a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelő telefonszáma. Az új szám: +36 30 124 0709.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek