Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Közmeghallgatás: az októberihez hasonló érdeklődés mellett

2022. március 31., csütörtök 08:26

Vértessomló életében hagyomány, hogy a község első embere és a képviselőtestületek a költségvetés elfogadása előtt, vagy azt követően részletesen adnak számot az előző év eredményeiről, fejlesztéseiről, programjairól, a kulturális, hagyományőrző tevékenységről, ünnepeikről, a tárgyesztendő terveiről. Tavaly a pandémia miatt októberben tartottak Vértessomlón közmeghallgatást csekély érdeklődés mellett, és az őszihez hasonlóan március 29-én is kis létszámban követték személyesen a tájékoztatótót.

Akik nem tudtak részt venni a rendezvényen, azok a helyi televízió felvételét megtekintve tájékozódhatnak.

A járvány Vértessomló életére is rányomta a bélyegét. A rendezvényeket tavaly június közepétől tarthatták meg, és a kormányzati intézkedések is érvényben maradtak a gépjárműadók elvonásáról, a vállalkozásoknak nyújtott iparűzési adókedvezményekről. Az önkormányzatot tehát ebben a környezetben a nyertes pályázatok megvalósítása, a takarékos gazdálkodás és az újabb pályázati lehetőségek kihasználása vezérelhette – kezdte beszámolóját Igó István polgármester, aki a 2021-es év első örömteli tényeként azt emelte ki, hogy januárban már álltak a több mint 113 millió forintos pályázati támogatásból épülő bölcsőde falai, melyet októberben át is adhattak ünnepélyes keretek között, és ma már 14 apróságnak biztosít helyet.

A másik nagy beruházás a faluban az átmenő 81128-as közút felújítása volt a nyári hónapokban, amely igaz, hogy nem a kért műszaki tartalommal valósult meg, de a pótlásra az önkormányzat megtette a lépéseket, és a remények szerint belátható időn belül komfortosodik a Rákóczi utca alsó részének csapadékvíz-elvezetése – hangzott el a polgármestertől, aki az 1993-ban épült Sportcsarnok fejlesztését, állagmegóvását is kiemelte, miután a tankerülettel folytatott eredményes egyeztetésnek köszönhetően teljes terjedelmében új, modernebb időtálló burkolatot kapott a 28 éves zsindelyezés. A sportcsarnokban a tetőfelújítással párhuzamosan a vizesblokkok szerelvényeit is cserélték. A beruházás közel 18 millió Ft-ba került, (15 millió a tető), a pályázati forrást az önkormányzat 1 millió forintos saját erővel egészítette ki.

A polgármester a falu és szervezetei sikeres pályázatainak köszönhetően megvalósult fejlesztések, értékteremtések sorában szólt a Vértessomló történelmét bemutató könyv másodkiadásáról, a tűzoltó egyesület, a polgárőrség eszközbeszerzéseiről, a tájház kapujának cseréjéről is.

Vértessomló életében az elmúlt év legjelentősebb eseménye augusztusban történt, amikor Soltész Miklós Egyházi és Nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő a helyszínen jelentette be, hogy a Vértessomlói Plébánia 1,2 milliárd Ft támogatásban részesül pályázati céljai megvalósításához, a Sarlós Boldogasszony templom környékének rendbetételéhez, valamint a hozzá kapcsolódó egyházi infrastruktúra megteremtéséhez – emelte ki a polgármester, aki falu közösségi életének visszatekintésével folytatta: a világjárvány okozta korlátozások enyhítése után a vallási, kulturális, közösségi élet „nyitánya” a júliusi búcsú, körmenet és Püspöki mise volt, majd következett a Művelődési Házban a nyári néprajzi, napközis tábor, augusztus végén a Nemzetiségi Falunapok, szeptember 25-én a szüreti felvonulás, Advent első vasárnapján pedig az ünnepvárás közös megkezdése.

Bár nem Vértessomló, hanem Tata volt a helyszíne, a falu életében mégis kiemelkedő volt tavaly szeptemberben az Országos Tűzoltó verseny, ahol a somlóiak lány, női és férfi csapatai vívták ki a jogot, hogy Magyarországot képviselve részt vehessenek ez év júliusában a Szlovéniai Celjében rendezendő Tűzoltó Olimpián – hangzott el a közmeghallgatáson.

Az idei évi költségvetése kapcsán elhangzott, hogy 267 millió forintos fejlesztési kiadással tervez az önkormányzat, az alapítványokat, társadalmi szervezeteket majdnem 3 millió forinttal támogatják.

A közmeghallgatás „egyebek” részeként Igó István arra is felhívta a figyelmet, hogy június 13-án, hétfőn lesz lomtalanítás, valamint április 9-én, szombaton 13 órától tervezik a tojásgurító temető felöli oldalának társadalmi munkában történő letakarítását, ezért ebben az időpontban minden segítőt várnak, lehetőleg gereblyével.

Nincs esemény rögzítve!

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek