Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Heves vármegyében épül az ország harmadik zenélő útja

2024. július 10., szerda 05:00

Július végétől megszólalnak a dallamok az ország legújabb, harmadik zenélő útján, amely Heves vármegyében, a 21-es úton épül – írja a 24.hu.

A projekten hetek óta dolgoznak, és bár a helyszínen felmarták az aszfaltot, és újra nekiláttak a felfestésnek, nem kell újrakezdeni a munkát, ez a folyamat része. A lap megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium azt írta, a zenélő aszfalt építési munkái még nem fejeződtek be.

A válasz szerint az eddig elkészült felfestések próbaszakaszok voltak, ahol hangzásokat, dallamrészleteket teszteltek. Ezek alapján készül el az akusztikus burkolati jel végleges felfestése. Ezt a külső sáv teljes marása és a kopóréteg aszfaltozása után végzik el a legyártott sablonok segítségével.

A munkák két ütemben készülnek el, a két munkafolyamat között ideiglenesen feloldják a forgalomterelést. A tervek szerint a munkálatokat július végére fejezik be, akkor szólalhat meg az ország legújabb zenélő útja, amely az Ismerős Arcok „Nélküled” című slágerét játssza majd.

Az országban jelenleg két zenélő út van: a 27-es főút az „Érik a szőlő” című népdalt játssza, a Kaposvárra vezető 67-es úton a Republic „67-es út” című örökzöldjének dallamai szólnak.

december

13 Christkindl találkozó

  • Időpont: szombat 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Ebösszeírás – MEGHOSSZABBÍTVA!

2025. december 4., csütörtök 19:08

Vértessomló Község Önkormányzata a törvényi kötelezettség alapján ebösszeírást végez, a határidőt 2025 december végéig meghosszabbította!

Bővebben

Fogászat: rendelési idő változása

2025. november 28., péntek 06:00

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy december 2-án és 3-án a rendelés iskolafogászati szűrés miatt elmarad. December 5-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2025. november 25., kedd 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2025. december 1-jétől 2026. március 1-jéig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek