Hagyományosan többször zúgott fel a vastaps március 14-én a vértessomlói Művelődési Házban, ahol már ülőhely sem jutott valamennyi ünneplőnek, s a műsor után többen a könnyeikkel küszködtek…

Az 1848-as forradalom és hősei előtt tisztelgő műsor kezdetén Tóth Zsuzsanna köszöntötte a jelenlévőket – köztük Neukum Krisztián polgármestert – hangsúlyozva, hogy március 15-ét, a magyar nemzet szabadságünnepét mi, magyarok tettük ünneppé. Nem örököltük, nem kaptuk, hanem teremtettük magunknak, akkor is a miénk volt, amikor el akarták venni tőlünk, vagy ki akarták sajátítani. De nem adtuk, mert ez a mi ünnepünk, a mi szabadságunk. Amíg lesz magyar, addig lesz március 15-e – fogalmazott „A nemzet napszámosai” című darab előtt.

Berky Béláné rendezésében a Művelődési Ház színjátszó csoportja emlékműsorában az 1848. március 15-ét követő napok elevenedtek fel, amikor a bátor és elszánt fiatalok igennel válaszoltak Kossuth Lajos toborzó, hívó szavára, érezve magukban, a karjukban és szívükben annyi erőt, hogy harcolni és meghalni is készek a hazáért... Amikor a fiú a szomszédokra bízza idős, beteg szülei gondviselését, mert nincs maradása, s mert a becsület és hazaszeretet nagyobb úr mindennél... Amikor a tiszteletes is aláírja a lajstromot, mert ott a helye, ahol ágyú és puskagolyó süvít, kard forog, hiszen a sebesült, haldokló katonáknak ő nyújthat lelki támaszt, vigaszt... s aláírja Brandl Károly jogászhallgató is, akinek bár a neve német, de a szíve magyar, akárcsak édesanyjáé, édesapjáé… A budapesti eseményekről a toborzás helyszínére érkező vándorszínészek mesélnek. Arról, hogyan találták magukat a forradalom viharában. S hogy milyen a forradalom? Olyan, mint egy nagy kiáltás. Olyan, mint a szél zúgása, vagy a tenger morajlása, ahogy a viharban egyre erősödik… az a rengeteg ember együtt harsogta a 12 pontot és együtt szavalta a Nemzeti dalt… és ez a rengeteg ember mind egyet akart: szabadságot, egyenlőséget, függetlenséget. Ilyen lehet, amikor feltámad a tenger, a népek tengere…

Az első vastaps akkor zúgott fel, amikor Hetzl Eszter előadásában hangzott el a Bánk bán című opera leghíresebb áriája, a „Hazám, hazám”, majd amikor Jókai Mór és Laborfalvi Róza szerelmét idézve felcsendült a „Szabadság, szerelem”, és a záróéneket követően pedig percekig szólt: együtt dobban a szív, s benne dobban a szó magyarnak lenni, igenis jó! Az egekig ér már a nyíló virág, karjába zárja a Magyarhazát…

A terembe lépő Berky Bélánét is átölelte a taps, amikor hálásan mondott köszönetet valamennyi színjátszónak, s könnyes tekintettel Hetzl Eszternek, Cseh Korinnának, Menoni Kírának, akik segítették ebben, a számára nagyon nehéz és fájdalmas időszakban a darab színrevitelét.

A szívvel-lélekkel összeállított műsor rengeteg önzetlen és szeretetből fakadó segítséggel jött létre, talán attól is vált csodálatosan méltóságteljessé, hogy számos vértessomlói szív dobbant érte, benne...

Első alkalommal láthatta a közönség az önkormányzat által vásárolt új színpadi függönyt, melyet Somlóiné Máhr Zsuzsanna varrt meg, s ugyanígy ő készítette el a jelmezeket is.

Az előadás létrejöttéhez nyújtott segítségért köszönet Vértessomló Község Önkormányzatának, Neukum Krisztán polgármesternek, dr. Éliás Máténak, Wágner Csabának, Könyves Norbertnek, Bőhm Gergőnek, Berky Bélának, Somlói Györgynek, Krüpl Vilmosnak, Rácz Istvánnak, és mindenkinek, aki valamilyen módon támogatta a megvalósítást.

A darabban színpadra lépett: Cseh Korinna, Dénes Vanda, Hegedüs-Harasta Enikő, Hetzl Balázs, Hetzl Eszter, Huber Panna, Könyves Janka, Krüpl Franciska, Kun Balázs, Menoni Kíra, Menoni Nimród, Nagy Hella, Pfiszterer Áron, Szvath Gergő, Tasi Zalán, Wohl Gréta, Wohl Péter és Wohl Sára.