Kerling Alajos (1941 – 2026) emlékére rendezett tojáskiállítást Pfiszterer Jánosné és Pfiszterer Zsuzsanna a vértessomlói Nyugdíjas Székházban. A tojásfaragót a családalapítás elsodorta szülőfalujától, de Vértessomlót mindig a szívében hordozta.

Kerling Alajos 1995-től gravírozott tojásokat, 2014-ben a somlói gyerekekkel is megismertette a fúrások, köszörülések csínját-bínját: először színezte őket, majd következett a motívum köszörülése, amelynek illeszkednie kell a formához, hiszen papíron teljesen másként mutat, mint térben. Akkor mesélte, hogy annak idején valahol meglátta a technikát, s úgy gondolta, ha más meg tudja csinálni, akkor ő is. S igaza lett. Az évek során megszámlálhatatlan népi motívumokkal ékesített húsvéti tojás került ki a kezei, no meg a leheletnyi vékony fúrói közül.

Miközben dolgozott, élvezettel osztotta meg az apró „trükköket”, a szakma csínját-bínját: hogyan kell például kifújni a tojásokat, hogy még véletlenül se törjenek, roppanjanak össze. Hiszen az általa használt „alapanyagok”, a strucc-, a fácán- és a fürjtojás nem voltak hétköznapiak. A gyerekeknek akkor azt is elmesélte, hogy egy strucctojásba nagyjából 24 tyúktojás férne bele, s hogy az egyik legtermetesebb méretűt bizony egy teljes hétig munkálta, míg elérte a végső külalakját.

„Most csodás húsvéti tojásaival emlékezünk rá, s nem felejtjük segítőkészségét, a bölcs beszélgetéseket. Azt, amilyen tisztelettel viseltetett az ősök iránt.” – állt a tárlat ismertetőjében, a törékeny csodákból összeállított kiállítást a három nap alatt számos felnőtt és óvodás, kisiskolás is megtekintette. Ők nemcsak, hogy megcsodálhatták az alkotásokat, de Pfiszterer Zsuzsának köszönhetően különleges időutazáson is részt vehettek.

A falu díszpolgára mesélt a régmúltról és a hagyományokról:

Gróf fraknói és galántai Esterházy József hívott tatai birtokára német lakosokat. 1733 februárjában datálta telepítési pátensét, s Vértessomlóra 1734-ben érkeztek az első családok. Az biztos, hogy Bécsig hajóztak a telepesek, ott lejelentkeztek. Onnan a földesúr feladata volt a további utaztatás. Nem tudjuk, hajóztak-e tovább, vagy onnan már szekerekkel jöttek. Az biztos, hogy itt egy forrásnál megálltak pihenni, s az erdőből csengő hangját hallották. Mai kegytemplomunk szentélye egy Árpád-kori rotunda, ott élt egy barát. Ő lett az új közösség patrónusa. A kis kápolnát a kegyúr több lépésben bővíttette. Az első munkálatokról a mai főbejárat feletti ovális kő latin felirata tanúskodik. Ha római számként összeadjuk a kiemelt nagybetűket, megkapjuk az 1735-ös évszámot.

Esterházynak fontos volt, hogy szorgalmas és katolikus embereket toborozzon. Az érkezők kevés poggyásszal érkeztek, de hozták nyelvüket, népviseletüket, dalaikat, táncaikat és tudásukat. Erre Somló esetében a legjobb példa a barnaszén ismerete. Falunkat úgy tartják számon, hogy Magyarországban harmadikként találtak itt szenet, mégpedig 1780-ban. De ez mélyművelésű bányára vonatkozik. Egy kutató a XX. század második felében az Esterházy birtok tisztiszéki jegyzőkönyveit tanulmányozta. 1746 januári iratot talált, amiben egyeztetést kért a gróf, mennyi pénzért építenének raktárt a szénnek, illetve mennyiért szállítanák el a Dunáig a jobbágyok a szenet. Tehát: sokkal korábban találtak itt energiahordozót, de külszíni bánya volt először.

Láthatjuk, hogy ügyes, szorgalmas emberek érkeztek és telepedtek itt le, akiknek nagyon fontos volt a vallásuk. Kis településeken különösen jellemző, hogy szépen őrizzük az egyházi ünnepekhez kötődő népszokásokat. A mai gyerekek úgy gondolják, a karácsony a legfontosabb katolikus ünnep. De ez nem így van. Jézus kereszthalála után feltámadása, a húsvét ünnepe a legjelentősebb.

A farsangi vidám időszak befejeztével hamvazó szerdával kezdődik a készület húsvétra. Szigorú böjtöt tartottak, húst nem fogyasztottak, háromszor étkezhettek, de csak egyszer lakhattak jól. 40 napig tartott ez az önmegtartóztató életmód, de idővel vesztett szigorából.

Ettől a naptól lila lepel fedi a templomban a kegyképet és a mellékoltár festményét. Az elégetett szentelt barka hamujával meghintik kereszt alakban a hívek fejét.

Virágvasárnap (egy héttel húsvét előtt) mindenki igyekezett a templomba, hisz a megszokott hétvégi lelki felüdülés mellett az ünnephez hozzátartozott a barkaszentelés. Ez a növény aztán elkerült a temetőbe, hozzátartozók sírjára, de őrizték otthon, mert távol tartott a háztól betegséget, s minden bajt.

Húsvétra „ósztan”, a keresztény egyház legnagyobb ünnepére meghitt készülődés jellemezte Vértessomlót. Mindenki rendbe tette portáját, takarították a templomot, a Kálvárián „kháfáripéah” is rendnek kellett lennie. Egy hétig böjtöltek, hús nem került az asztalra. Nagycsütörtökön a harangok elszállnak Rómába, falunkban a fiúk kerepléssel „rácsn” helyettesítik hangjukat. Hajnalban máig ők ébresztenek, délben jeleznek, esti imára szólítanak, misébe küldenek. Sokat kell gyakorolniuk, hisz a mondókákat nyelvjárásunkban kántálják, s ez felér egy nyelvtörővel. A lábukat is szedhetik, mert a település egyre nő, hosszú utat járnak be. Nagyszombaton fáradozásukért megkapják jutalmukat, sok-sok tojást, illetve néhol pénzt is.

A csütörtöki tojásokat nagy becsben tartották, azokból biztosan piros tojás készült az ünnepre, és ezt vitték el ételszenteléskor. Régen hagymalevél főzetében színeztek, majd krepp-papírral. Mára sokak tértek vissza a szép barna tojásokhoz, amiket levélnyomattal díszítenek, de az ügyes kezűek egyedi mintákat festenek, sőt a kifújt tojás héját csipkézik, áttört mintákat varázsolnak rá. Ilyen türelmes ügyeskezű „népművészünk” volt Kerling Alajos. Mikor fejemben megszületett a kiállítás ötlete, azt hittem, vele fogok itt állni, illetve unokatestvérével, az édesanyámmal. Sajnos Lajos papi megtért az Úrhoz, így az ő tiszteletére rendeztük ezt a bemutatót, ahol látjátok, milyen a faragott hófehér lúdtojás, akár strucctojás, illetve ő gravírozott is különböző méretű festett tojásokat.

Visszatérve a nagyhéthez: nagycsütörtöktől nem dolgoztak a földeken, mert Jézust levéve a keresztről eltemették, tehát feltámadásáig nem foglalkoztak kerti munkával.

Húsvétvasárnap minden család képviseltette magát az első misén, apró kosárkában vittek ételt szenteltetni. A böjt után a húsvéti sonkát csak ilyenkor kóstolhatták meg.

Nem köthető pontos évszámhoz, mióta készítenek a gyerekek szombaton este fészket, kedveskednek a húsvéti nyuszinak répával, hogy aztán vasárnap reggelére az eltűnt zöldség helyére meglepetésként édesség kerüljön, valamint sok-sok tojás. A vértessomlói gyerekek nem is értik, minek kell más településeken tojás, ha nem ismerik a tojásgurítást. Számunkra a világ legtermészetesebb dolga, hogy húsvét vasárnap és hétfőn kivonul fiatal és idős a templomtól nem messze található tojásgurítóra, „spáu(n)vádra”. Ez a terület eredetileg legeltetésre szolgált, innen az elnevezés, mert az állatokat kikötötték.

A völgykatlanban színes, hangos forgatag, amolyan népünnepély. A gyerekek két oldalt, a domb tetején állnak, s várják, mikor dobják nekik a tojást, hogy aztán visszagurítsák. Idősek elbeszéléséből tudjuk, hogy régebben fiatalok is sokat játszottak, pénzt ütöttek bele a tojásba. Ha ez sikerült, elnyerték a tojást, ha nem, a tojás gazdájáé lett a pénz.

A két babán láthatjátok, milyen ruhájuk volt a gyerekeknek. Mindent elkészítettek a anyukák, a klumpákat az apuka faragta, a varrás, kötés az anya, a nagymama munkája volt. Érdekes még, hogy nálunk a sötét színek domináltak, úgy 100 éve egy plébános tette szóvá, hogy a kislányoknak varrjanak világosabb blúzokat, jauppalt. Láthatjátok a táskát, azt is mamák, anyukák készítették. Kukoricafosztás után eltették a szép világos leveleket, s mikor télen nem volt kerti munka, készültek lábtörlők, táskák és székek ülőkéi. A fiúk zsebkendőbe kötve vitték a tojást a gurítóra.

Hétfőn Vértessomlón is járnak a fiúk locsolni. Mivel nincs német mondóka, biztosak vagyunk abban, hogy nem az anyaországból hozták az ősök ezt a népszokást, hanem Magyarországon vették át. Délután ismét tojásgurítás a program. Néhány évtizeddel ezelőtt még este a bálban ropták a táncot, mára ritkább a locsoló bál falunkban.