Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Szépkorúakat köszöntöttek Vértessomlón

2026. október 13., kedd 08:40

A Művelődési Ház felújítási munkálatai miatt az általános iskola tornatermében köszöntötte a Vöröskereszt helyi alapszervezete október 10-én az Idősek napja alkalmából a falubeli szépkorúakat.

Bár a helyszín változott, a szervezők igazán kitettek magukért, hiszen csodás körülményeket teremtettek, és kedves, megható programmal kedveskedtek az ünnepelteknek.

A vendégeket Golda Zoltánné köszöntötte, s kérésére néma főhajtással emlékeztek mindazokra, akik az elmúlt évben még velük ünnepeltek, idén azonban már nem lehettek jelen.

Száguldva vágtat, rohan az idő, sorra váltják egymást föl a hetek, minden nyár gyorsabb, mint az előző, de az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et – idézte a titkár. Sajnos az idő múlását mindannyian észrevesszük. Az ember már nem olyan mint 40-50-60 éves korában. Hamarabb elfárad, a takarítás, főzés, kerti munka, férfimunka már nem megy úgy, mint régen. Elfáradtak a dolgos kezek, lábak, melyek annyi szorgos munkát hagytak maguk után – fogalmazott, köszönetét fejezve ki azért a józan paraszti ésszel történő gondolkodásért, gondoskodásért, a bölcsességért, szeretetért, melyet átadtak az utánuk érkező generációknak.

De vajon ebben az önző, anyagias világunkban van-e még igazi érték? – tette fel a kérdést, majd Aranyosi Ervin soraival válaszolt, s kívánt valamennyi jelenlévő számára jó egészséget, szeretetben eltöltött éveket: Nézem a sok embert, valamit keresnek! Ám nincs eredménye, amíg nem szeretnek! Hiába a sok dísz, gazdag, szép ajándék, mikor más célt szolgál, mögöttük a szándék. Pénzben mért szeretet, anyagias vágyak, görbe tükrei egy eltorzult világnak. A mosoly, az öröm, egymás ölelése, – önző világunkban, vajon nem kevés-e? Vajon hová bújt el az igazi érték, a szív gazdagságát, sosem pénzben mérték. A szeretetet kéne végre megtalálni, szebb világban élve boldogokká válni! Figyelmet és időt kéne többet adni, minden körülményben embernek maradni!

A köszöntőt követően a Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola másodikos diákjai kedves németnyelvű mesejátékkal, Huber Panna szavalattal, a Német Nemzetiségi Mini, Gyermek és Junior Tánccsoportok fergeteges táncokkal, a Német Nemzetiségi Dalkör magyar és német nyelvű énekeivel, a Vértessomlói Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara pedig fesztiválhangulatot idéző muzsikával ajándékozta meg a szépkorúakat, akik ismétlődő vastapsukkal fejezték ki köszönetüket, elismerésüket.

Ismét eltelt egy év – mondhatnánk rutinszerűen, azonban az élet egy ideje nem rutinszerű, hiszen beköszöntött a gépi világ, amire nem számítottunk – kezdte köszöntőjét Dr. Hidas János elnök, a mesterséges intelligencia kapcsán hozzátéve: intelligens csak ember lehet, mert az embernek van lelke. Az elnök hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a hagyományos emberi értékeket, az emberi lelket. Ami velünk születik, azt azok fogják fejleszteni, akik nevelnek bennünket úgy, hogy megtanítják számunkra az élet alapvető erkölcsi értékeit. Azt, hogy mi a jó, mi a nem jó, mi a becsületes, mi a nem becsületes. És akkor válunk felnőtté, amikor már ezeket az értékeket magunkban hordozzuk. Vissza kell állítanunk az emberi lelket, hogy újra találkozzunk egymással. Először a legkisebb közösséget kell helyreállítanunk, az pedig a család. A család jöjjön össze minél többször, és beszélgessünk egymással. Házastársak, szülők, nagyszülők, unokák és délunokák, hogy ne a gépek beszéljenek helyettünk. Mondjuk el egymásnak a sikereket, örüljünk együtt, és ha gond van, oldjuk meg együtt – fogalmazott, majd Ady Endrét idézte: az Élet szent okokból élni akar.

Legyen a családokban, a közösségekben szeretet. Legyen hazánkban, Magyarországon szeretet. Legyen Európában, és legyen az egész világon szeretet. És ha így lesz, akkor lesz értelme a hosszú életnek – zárta gondolatait.

Neukum Krisztián polgármester a két önkormányzat nevében tolmácsolta köszönetét és jókívánságait a szépkorúak felé, hozzátéve, hogy igyekeznek mindent megtenni az életminőségük javításáért, s reményét fejezte ki, hogy a törekvésük eredményeit az érintett korosztály is látja, megtapasztalja.

A hagyományokhoz híven a jelenlévő vendégek közül a legidősebbeket külön köszöntötték, a 88 esztendős Pfiszterer Jánosnét és a 89 éves Szeifert Antalt, akiket nyitótáncra is invitáltak az ízletes közös vacsora és múltidéző beszélgetések előtt.

A rendezvény megvalósításához nyújtott támogatásért, részvételért köszönet illeti a helyi önkormányzatot, a kuratóriumot, Dr. Hidas Jánost és feleségét, a Kesztler Klíma Kft.-t, a Vértessomlói Sport Egyesületet, a Nyugdíjas Ház testületét, Hartdégen Józsefet, Lehrreich Nándort, Wágner Csabát, Wágner Vincét, Ligetvári Jánost, Richter Ferencet, a Krisztina Cukrászdát, Wend Marikát, a Császári Pékárú Sütő Kft-t, a hangosítást biztosítókat, valamint a műsort adó fellépőket, akik évről-évre megtisztelik a rendezvényt produkcióikkal.

Nincs esemény rögzítve!

Fogászat

2026. október 1., csütörtök 05:00

Október 9-én változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek