"Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" – tartja a régi mondás. A közelgő november 11-éhez számos népszokás, időjárási megfigyelés és gasztronómiai hagyomány kapcsolódik, amelyek közül jó néhány napjainkban is elevenen él.

A Márton-nap Tours-i Szent Márton emlékét őrzi, aki a hagyomány szerint 316-ban vagy 317-ben született a római kori Savariában, a mai Szombathelyen. A legismertebb legenda szerint katonaként egy hideg téli napon megosztotta köpenyét egy didergő koldussal. Később szerzetes, majd Tours püspöke lett. A történet szerint olyan szerény volt, hogy amikor püspökké akarták választani, egy libaólban rejtőzött el, ám a ludak gágogásukkal elárulták rejtekhelyét.

A Márton-napi lakomák hagyománya a régi paraszti élet rendjéhez is kapcsolódik. Novemberre befejeződtek a nagyobb mezőgazdasági munkák, lezárult a gazdasági év, és elérkezett az elszámolások, valamint az ünneplés ideje. Ekkorra a libák is szépen meghíztak, így gyakran kerültek az ünnepi asztalra. A sült liba mellé hagyományosan az újborból is kóstoltak, ezért a néphagyomány Szent Mártont az újbor bírájaként is emlegeti.

A naphoz időjósló megfigyelések is kötődtek. Úgy tartották, „ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán, kemény tél várható”. A fehér ló a havazásra, a barna pedig a hómentes időre utalt. Másutt a sült liba mellcsontjának színéből próbáltak következtetni a következő hónapok időjárására.

A Márton-nap egyik legkedvesebb, napjainkban is élő szokása a lámpás felvonulás, amely különösen a német nemzetiségi hagyományokban tölt be fontos szerepet. A gyermekek saját készítésű, világító lámpásokkal járják az utcákat, miközben Márton-napi dalokat énekelnek. A fény a jó cselekedeteket, az egymás iránti figyelmet és a segítségnyújtást jelképezi, felidézve Szent Márton önzetlenségét.